Repül az idő, már első születésnapját ünnepli a Bakony Gyöngye Angel – Muri Emír párosításból született 7 kölyök (3 szuka és 4 kan).
Ettől a párosítástól stabil idegrendszerű, akár gyerekek mellé is ideális családi kutyákat vártunk, akik mellett teljes biztonságban érezheti magát a család. Szerencsére a legtöbb Gazdival rendszeresen kapcsolatban vagyunk, így sikerült követni a kölykök fejlődését, és úgy tűnik hozták a vártakat.
Az olyan visszajelzéseken keresztül mint például „a kislányunk még mesét is együtt néz a kutyussal” vagy „természetesen a nyaralást is a vele tervezzük” érezhetjük, hogy milyen jól beilleszkedtek a kölykök, és teljes értékű családtagként vannak kezelve.
Azt, hogy milyen védelmezőek a családjukkal szemben pedig az olyan beszámolók támasztják alá, mint például „az egyébként önfeledten játszó kutya hirtelen beállt a gyerekek elé és morogva zavarta el a feléjük rohanó másik kutyát” vagy amikor „vagányan a nagyobb kutyussal együtt elkergette a Gazdira támadó kertjükbe beszökött már harapni készülő ebet”.
Természetesen egy Sarplaninac kölyök nevelése a sok szeretet mellett rengeteg időt, energiát, következetességet igényel. Ezúton is szeretnénk megköszönni a Gazdáknak, hogy mindezt megadják a kis Bakony Gyöngyöknek.
Nánási Andrea – Bóza Zsolt
Bakony Gyöngye Kennel
2023.07.07.
