Hírek

3 hetesek lettek a Bakony Gyöngye kölykök

2022.08.2

3 hetesek lettek Bakony Gyöngye Angel és Muri Emír kölykei. A 7 kicsike szépen fejlődik, Angel gondoskodó anyuka, szépen rendezi a kölykeit, rendben tartja a helyüket. Szerencsére bőven van teje, ami meglátszik a kicsiken, látványosan növekednek. Érdekes, hogy jelenleg a legnagyobb az alomban a két szuka. Két hetes koruk körül kinyílt a kölykök szeme, és elkezdtek először még kicsit bizonytalanul, de totyogni. Időközben egyre ügyesebben mozognak, napról napra aktívabbak, érdeklődőbbek, bátrabbak. Sírás helyett már inkább nyöszörgő, dünnyögő hangot adnak ki, és már az ugatáshoz ill. morgáshoz hasonlóan jeleznek. A szoptatások és pihenések közti időben már többet vannak fent, elkezdtek ismerkedni a környezetükkel és játszani egymással. Mivel több kölyöknek is volt farkaskörme, már néhány napos korukban túlestünk ezek eltávolíttatásán. Ez a későbbiekben az elakadás veszély miatt nagyobb problémát is okozhatott volna, így a gazdiknak nem kell már folyamatosan ennek a növekedésére figyelni vagy költséges és a kutyus nagyobb korában fájdalmas műtéttel eltávolíttatni. Megtörtént az első féreghajtás is, amit nemsokára megismétlünk és elkezdődik a mellétáplálás is. Angel Anyja Tammy és testvére Dave a kezdetektől nagy érdeklődéssel figyelik az új kis jövevényeket, és amikor Angel esetleg éppen kint van és nincs a kölykökkel, sokszor leülnek a kennel elé és Anyjuk helyett is őrzik őket. Egyenlőre még csak a kennel rácsain keresztül ismerkednek, a személyes találkozást majd akkor tervezzük, ha kicsit nagyobbak lesznek a kölykök.

2022.07.31

Bakony Gyöngye Kennel