A Bakony Gyöngye Kennel három Sarplaninacának büszke tulajdonosai vagyunk. Mivel nálunk családtagnak számítanak kutyáink, igyekszünk a lehető legtöbb időt velük együtt tölteni, és olyan programokat, nyaralást szervezni, ahol nem kell nélkülöznünk társaságukat.
Ez nem minden esetben könnyű feladat, hiszen azt tapasztaltuk, hogy sok „kutyás”-nak nevezett étteremben, strandon, szálláson maximum közepes testű kutyákig gondolkodnak, és meglepődnek, amikor Sarplaninacokkal jelenünk meg.
Egyik „kutyás” éttermes tapasztalatunk is ezt támasztja alá. Az egyébként kutyabarátnak hirdetett étteremnél azért megkérdeztük, hogy bejöhetünk-e. Amikor meglátták Tammyt meglepődtek „de ez nem is kutya, hanem egy nagy medve” és ijedten már előre jelezték, ha gond lenne akkor majd legyünk szívesek inkább kivinni. Természetesen probléma nélkül zajlott az ebéd, Tammy szépen leült az asztalunk mellé és lelkesen várta az étkezés végén neki járó falatokat, farok csóválva fogadott minden vendéget, akiknek ez nagyon tetszett és mosolyogva reagáltak. A kezdetben szkeptikus tulaj pedig úgy búcsúzott tőlünk, hogy szívesen lát minket máskor is.
Nagyon pozitív hozzáállást tapasztaltunk viszont kezdetektől abban a kutyás kempingben, ahol három Sarpunkkal jártunk. Itt előre megkérdezték, hogy mekkora kutyákkal megyünk, és a nagytestű kutyáknak legmegfelelőbb házat foglalták le számunkra.
Érdekes megfigyelni, hogyan viselkednek a kutyák egy teljesen új környezetben. Itt hihetetlen volt látni, ahogy pár óra alatt feltérképezték és sajátjuknak érezték az új területüket (ez esetben zárt kiskertet), szinte rögtön kijelöltek a ház oldalában egy félreeső, hátsó részt a dolguk elvégzéséhez, elkezdték az őrjáratot a kerítés mentén és minden apró mozgást jeleztek. Az első éjszaka így mozgalmas volt, hiszen minden új volt számukra, és mindent jeleztek, a második éjszakától viszont, amikor már jobban hozzászoktak az új környezet zajaihoz, még a közeli tűzijáték, zene-bona ellenére is nyugodtabban telt az éjszaka.
Ugyanebben a kutyás kempingben egy egyhetes, kutyás tréningekkel, programokkal egybekötött táborban is jártunk. Itt azt tapasztaltuk, hogy mivel a legtöbben sokkal kisebb termetű egy-egy kutyával voltak, hogy tartottak a mi három nagy Sarpunktól, és így kilógtunk a csapatból. Ennek ellenére többekkel sikerült az egy hét alatt összebarátkoznunk, és sokan megkedvelték kutyáinkat. A táboron kívüli kemping lakók közül is szereztünk új ismerősöket kutyáink révén, amikor összefutottunk, érdeklődtek a kutyák iránt, és voltak akiknek nagyon megtetszett ez a fajta.
Természetesen teljesen más egy kutyával, mint három Sárhegyivel megjelenni ismeretlen kutyák között. Sokszor akár egyedül is, de hárman együtt azonnal egyértelművé teszik az erőviszonyokat és megmutatják mindenkinek, hogy ők egy erős falkát alkotnak.
A sok-sok élmény mellett azért nem egyszerű főként hosszabb időre elutazni három Sárhegyivel, nem a pihentető nyaralás kategória, de rengeteg élményben, pozitív visszajelzésben lehet részünk. Ugyanezt tapasztaljuk egy-egy sétán, kiránduláson is, amelyek során még nem fordult elő, hogy ne találkozzunk olyanokkal, akiknek megtetszenek kutyáink. Sokakat lenyűgöz, ahogy a három kutya együtt fegyelmezetten sétál, és megállítanak minket, hogy a kutyáink, a fajta iránt érdeklődjenek. Nagy örömmel tapasztaljuk, hogy többek már tudatosan kérdeznek, és felismerik a fajtát.
Természetesen ahhoz, hogy nyugodtan kimozdulhassunk egy Sárhegyivel, rengeteget kell előtte foglalkozni a kutyával.
Mi minden kutyatartónak javasoljuk, hogy a lehető leghamarabb, a legjobb, ha közvetlenül a kötelező oltások megléte után kutyás közösségekbe visszük a kiskutyánkat. Ezt még akkor is szükségesnek tartjuk, ha kiskutyánk egy másik vagy akár több kutya mellett nő fel. Fontos, hogy minél többet legyenek idegen kutyák társaságában is. Erre tökéletes egy kutyafuttató vagy egy kutyaóvoda/iskola, ahol a kutyák mellett idegen emberekkel is találkozhatnak és szokhatják őket. Kis korában sokkal egyszerűbben tudjuk szocializálni kutyánkat, mint később, az esetleges problémák megjelenése után.
Akármilyen jó nevelést is kapott a kutyánk, felelős gazdájaként tisztában kell lennünk azzal, hogy a Sarplaninac, ahogy mi szoktuk mondani „nem a játék kutya kategória” és megfelelő elővigyázatossággal, folyamatos felügyelet mellett engedhetjük csak emberek és kutyák közé.
Reméljük sikerült kedvet csinálni minél több kutyákkal közös programhoz, kiránduláshoz, akár nyaraláshoz is. Jó kutyázást, sok közös élményt kívánunk mindenkinek!
Nánási Andrea & Bóza Zsolt
Bakony Gyöngye Sarplaninac Kennel