Hírek

Látogatóban Bakony Gyöngye Amazonnál

2021.01.29

A kölykök – a Bakony Gyöngye Carry /Tammy/ x Oskar alomból – már születésük után a nálunk töltött első hetekben teljesen a szívünkhöz nőttek, és mindenképpen szerettük volna követni a fejlődésüket, sorsukat.

Nagyon örülünk, hogy sikerült olyan Gazdákat találnunk, akikkel azóta is folyamatosan kapcsolatban vagyunk. Elmondhatjuk, hogy az elmúlt évben szinte nem telt el úgy hét, hogy ne kapjunk friss híreket vagy egy-egy képet, videót a kölykökről, és igaz szétszóródtak az országban,  már mindenkihez sikerült eljutnunk látogatóba is.

Terveink szerint a továbbiakban is éves rendszerességgel szeretnénk találkozni a kölykökkel, és persze a gazdikkal, majd pedig szeretnénk beszámolni a látogatásokról.

Nemrégiben Bakony Gyöngye Amazonnál, hívó nevén Lénánál jártunk, aki a közelünkben, Székesfehérváron lakik, és egy négy tagból álló Sarplaninac falka mondhatjuk, hogy oszlopos tagja.

A Gazdival együtt érkeztünk meg, és kitörő lelkesedéssel fogadott minket az udvaron kint lévő három kutya. Az 1 év 3 hónapos Léna, a vele közel egy idős kan, Igor és a 6 hónapos kölyök, Cassy.  Ők épp a feladatukat végezték, őrizték a hatalmas területet, és fiatal korukból adódóan játszottak. A falka negyedik tagja, az idősebb kan, Brúnó igaz a kenneljében volt, de határozott megjelenése már onnan sugallta, hogy ide idegeneknek nem tanácsos belépni.

Léna egy nagyon magabiztos, nyugodt kutya, akiben megvan a Sárhegyikre jellemző önfejűség, amit be is bizonyított. Ugyanis Lénával és a kölyök Cassyvel egy rövid sétára indultunk a szántóföldek irányába, ahol Gazdája már előre jelezte, hogy elengedhető, de ne lepődjünk meg, megindul a szántóföldek felé és akkor fog csak visszajönni, amikor már kellőképpen kirohangálta magát. Ez így is történt. Amint lekerült róla a póráz, megindult, majd kb. 20 perc múlva megjelent és logó nyelvvel rohant felénk.

Ami érdekes, hogy ezt a viselkedést az első tüzelése után kezdte el, előtte könnyen visszahívható volt, és nem távolodott el nagyon a Gazdájától.

Később megnéztünk egy etetést is, és annak ellenére, hogy három fiatal  kutya egymás mellett, egy kennelben evett, meglepődve tapasztaltuk, hogy mindegyik nyugodtan falatozott.

Érdekes lesz nyomon követni, hogyan alakul a négy fős falka élete, és hogyan változik majd a kutyák falkában betöltött szerepe.

 

Bóza Zsolt és Nánási Andrea