Hírek

Találkozás Adonisszal és Amazon Lénával, a 2,5 éves Bakony Gyöngye kölykökkel

2022.05.12

Nagy örömünkre idén már két Bakony Gyöngye kölyökkel is sikerült találkoznunk. Az év elején Adonisznál jártunk, akiről a gazditól kapott képek alapján tudtuk, hogy hatalmas, gyönyörű, hosszabb szőrű kan lett. Kíváncsian vártuk a találkozást, mivel kb. 1 évvel ezelőtt egy kis barátnőt kapott a Sarp szuka Merida személyében. Gazditól tudtuk, hogy nagy volt a kezdeti „szerelem”, több képen is láthattuk, ahogy játszanak, együtt pihennek, sőt Adonisz folyamatosan figyelte, gondoskodóan követte, felügyelte Merida minden mozdulatát. A kezdetekben kialakult kötelék csak még szorosabbá vált, most személyesen is láthattuk, hogy együtt mozognak a kutyák, és amikor elfekszenek, összebújnak vagy legalább egy-egy tappancsukat összeérintik. Igazi társak lettek. Természetesen ez a szoros kötelék azt is magával hozza, hogy minden rosszaságba beleviszik egymást, erről is rengeteget mesélt a gazdi.

A napokban sikerült Amazon Lénával, a Tammy-Oskar alom szukájával is találkoznunk és közös sétát tennünk Székesfehérvár belvárosában. A találkozóra az alomból megtartott kölykeinkkel, Angellel és Arnold Davvel mentünk. A nyugodtságát, kiegyensúlyozott természetét Tammytól öröklő Léna magabiztosan fogadta két testvérét. Dave kanként természetesen nagyon érdeklődve, boldogan fordult Léna felé, Angel viszont mivel először nem tudta eldönteni Léna hogyan reagál bátyja közeledésére először támadóan lépett fel. Egy rövid séta után a szukák közötti feszültség is megszűnt, megnyugodtak, így be tudtunk ülni velük egy cukrászdába is. Míg mi a gazdikkal beszélgettünk, ők elfeküdtek mellettünk, és hol egymást, hol a járókelőket, különösképpen a mellettünk elhaladó kutyákat figyelték. A séta végére egy zárt udvarban még egy jót bandáztak, itt már a szukák is barátságosan játszottak egymással.

Szeretnénk folyamatosan követni a Bakony Gyöngyeinek alakulását, és további találkozók vannak tervben.

Nánási Andrea és Bóza Zsolt