Hírek

4 hetesek lettek Rados és Nessa kölykei

2021.11.18

Szalad az idő, máris 4 hetes lett a 12 kölyök. Ebben az időszakban napról napra változnak. 3 hetesen még bent voltak a kisházban infra lámpa alatt, most már napközben kint vannak a kennelben, és máris nagyon szeretnek a szabadban lenni. Egyre többet szaladgálnak, játszanak, felfedezik a világot, de most még éjszakára próbálom őket betuszkolni a melegebb helyre. Pár nap múlva már teljesen kiköltöznek. Az etetés mindig nagy csata a számukra. Sokan vannak, és pont úgy küzdenek minden falatért, mint mikor az emlőkért viaskodtak.  Persze azért szopnak még, de a tálból most már jóval több élelemhez jutnak. Aki puhány vagy lassú, az nem eszik. De minden kölyök szépen fejlődik, amit a heti mérlegelés is igazol. Megkapták a második féreghajtót is. A kerítésen keresztül ismerkednek Radossal és Sashával, na meg a cicákkal is. Hamarosan már kiengedem őket az udvarra is egy-egy sétára. Mivel nagyon sokan vannak hamar szűk lesz nekik a kennel. Most már nagy élmény figyelni őket, melyik hogy viselkedik, hogy reagál a dolgokra. Mennek a harcok is köztük, és lassan kialakul a rangsor. 

Figyelemmel követem a fejlődésüket, és most már elég jól meg tudom különböztetni őket, így látom éppen melyik mit csinál, hogy viselkedik.