Hétfőn lesznek 7 hetesek Rados és Nessa kölykei. A 12 kiskutya továbbra is nagyon szépen fejlődik. Az etetéseknél percek alatt mindent eltüntetnek, a gyorsasági verseny azóta is életben van. A mozgásigényük elképesztő, naponta többször kint lehetnek az udvaron, amit első perctől kezdve bejárnak, vagy inkább körbefutnak többször is, közben mindent megrágcsálnak, birkóznak, játszanak Sashával vagy a cicákkal. Bár hozzá kell tenni, hogy macskák sokszor kitérnek a rájuk zúduló kiskutya áradat elől, és békésebb helyet keresnek. De Sasha nagyon szeret velük játszani, Rados pedig felügyeli a csapatot. Nagyon aktívak és mozgékonyak, egyre nehezebben fáradnak el. Eleven csapat. De mivel sokuk állatok mellé megy dolgozni, vagy nagy területet őriz majd, így kifejezetten előny ez az aktivitás. A rangsor kialakult közöttük, így keveset verekednek komolyan, inkább játszanak. Megkapták a 3. féreghajtót, az első oltást és a chipet. A gazdák sorban kiválasztották melyik kiskutyát viszik majd el hamarosan. Már nem sokáig lesz együtt a népes csapat, nemsoká új otthonukba kerülnek.
Hírek