Hírek

Így kezdődött – A Sarplaninac Tábor története Magyarországon

2020.05.19

Egyszer régen voltam egy kutyás táborban, ami nagyon tetszett, és ahol nagyon jól éreztem magam. Mivel sok kutyás utunk volt, és sokszor kutyáztunk együtt a Sarpos csapattal, mindig meséltem nekik a táborról, és hogy milyen jó lenne, ha csinálnánk mi is egy Sarplaninac Tábort Magyarországon. Hát, mivel én nem ott élek, így én sajnos nem tudtam megszervezni a távolból, mert őszintén valljuk be, azért sok fizikai és szervezési munka van egy ilyen esemény körül. Más nemigen akarta vállalni. Múltak az évek, az én mesém csak mese maradt, míg egy nap Nagy Tímea elfogadta az ötletet, és azt mondta, hogy tud egy jó helyet ott náluk a faluban, és rendezzük meg ott a Tábort! Rögtön jött a nagy IGEN. Az első Sarplaninac Táborba még kevesen jöttek el, én magam sem tudtam ott lenni, de a messzi távolból szurkoltam, hogy sikeres legyen.

Következő nyáron a második Táborra összeszedtem magam minden szempontból, és meg is jelentem. Nos, az elképzelésünkben nem csak az volt, hogy összegyűljenek az emberek, és csak beszélgessenek, azért az nem elég. Persze az is benne van, hogy kikapcsolódni jönnek a résztvevők, de ezeken a napokon a legfontosabb, hogy a Sarplaninacnak szentelünk időt.

Az elképzeléseink között az is ott volt, hogy mérjük le a kutyákat (magasság, súly, egyéb méretek) ezzel kapunk egy statisztikát is. Legyen a hétvége során egy bírálat, hiszen egy Sarplaninac nézzen ki Sarplaninacnak, és a kutyáknak ne legyenek látszódó, erős genetikai hibái. Az új gazdiknak igenis mondjuk el mi jó a kutyán, mi nem. Min lehet javítani, és mi az, amin nem lehet. És fontos kihangsúlyozni, hogy ne tenyésszünk minden kutyával, mert nem biztos, hogy ez a fajtának jót tesz. Sőt, biztos vagyok abban, hogy ront rajta, ha nem vagyunk önkritikusak és nem látjuk be a kutyánk hibáját, főleg azt, hogy melyik kutya való tenyésztésre, melyik nem.

És a legfontosabb, hogy megnézzük, milyen hozott ösztönökkel, karakterrel rendelkezik a kutya. Most már a kialakult rend szerint elsőként egy közömbösségi tesztet csinálunk, ahol a kutya a gazdival egy útvonalon sétál, és találkozik több emberrel, akik épp labdáznak, bicajoznak, esznek, isznak, ernyőt nyitogatnak. Ebben azt szeretnénk látni, hogy egy mindennapi zajos helyen a kutya hogy viselkedik. Az a kívánatos, ha nem pörög be, nem ijed meg. A következő teszt a bátorságpróba. Mivel birkanyájat, farkast nem tudunk odahozni, így nem marad más, mint egy úgynevezett „bundás tesztelés”. A táborba legjobb előző nap eljönni már, így a kutyáknak van megszokott helyük, ahová ki vannak kikötve, azt megszokják, és kezdik őrizni. A „bundás tesztelő emberünk” egy kiváló, jól képzett kutyás, minden évben ő végzi a tesztelést. A legfontosabb, hogy  ráérez a kutyára, és leolvassa a reakcióját, ez nekünk nagyon fontos, mert egy kutyát sem akarunk letörni, vagy hogy trauma érje. A tesztelő pontosan tudja hol a határ, és hogy is közelítsen a kutyához. Tudni kell a Sarplaninac nem egy Malinois vagy Rottweiler, ők nem úgy működnek, mint a munkakutyák, nem robotként reagálnak. A Sarplaninac használja a fejét. A bundás embernek az a feladata, hogy hangos figyelmeztetéssel induljon a kutyára, tehát próbáljon rátámadni a kutyára és provokálni. Az a fontos ebben a pillanatban, hogy lássuk, a kutya hogy reagál, mit diktál neki az ösztön. Ha az ösztön azt mondja, hogy igenis rátámadok a provokáló emberre, akkor az kiváló eset. Nem kötelező összeharapni a bundás embert, sőt, sok nem betanított kutya elsőre nem is fogja meg. És nagyon fontos, hogy mi azt szeretnénk, hogy ne betanított kutyákat hozzanak a gazdák. Az ösztönt szeretnénk látni rajtuk. Mint már írtuk a Sarplaninac viselkedésével kapcsolatban, hogy ezek nagyon önálló kutyák, a különböző helyzetekben meghozzák saját döntéseiket. Mi azt figyeljük, hogy ezekben a pillanatokban a kutya hogyan dönt ösztönösen. Megint kihangsúlyozom, nem várjuk, hogy a kutya „szétszedje” a bundás embert, de védje meg a területét. Persze ha szökik, vagy fél a kutya, az a legrosszabb helyzet.

A bírálat és tesztek mindegyik részét pontozzuk, nem osztályozzuk, hanem pontokat adunk. Nincs győztes – serleg vagy rozetta – ez nem arról szól, hogy kié a legjobb kutya és versenyezünk egymás közt. Nem, itt a Sarplaninacra szeretnénk időt fordítani, hogy lássuk az állományt, a jelenlegi kutyákat. Lássuk, merre haladjunk tovább, mit csináljunk, mit javítsunk. És lássuk azt, hogy a kutyáink mire képesek. Azért valljuk be őszintén, hogy ha a kutya a teszt minden részén jól mutatkozik, akkor az csakis jó kutya lehet, és abba az irányba kell továbbmenni.

De ezzel még nem ér véget a Tábor, sokféle programot szervezünk emellett. A délutáni vagy esti órákban mindig próbálunk kivetítős ” szemináriumot ” tartani a fajtáról, eszmecserét különböző témákról. Így azok, akik keveset tudnak a fajtáról azok is tudnak tanulni, megismerni minél jobban a Sarplaninacot. Az esti órákban jöhet egy kis vidámság, bográcsozás, játék, buli és a szokásos jó hangulat, ezen a téren szerintem a Sarplaninacosok kiemelkedően teljesítenek. Most nyáron a VI. Sarplaninac Tábort szervezzük Petőfiszálláson. A járvány miatt viszont nem június elején, hanem augusztus végén kerül megrendezésre. Minden évben egyre több és több a résztvevő, aminek nagyon örülünk, hisz az a célunk, hogy jöjjenek a Sarplaninac tulajdonosok. Remélem, hogy sokáig fogjuk tudni megszervezni, és a Tábor eléri a célját, hisz minden évben mi is tanulunk, próbáljuk beépíteni az előző évek tapasztalatait, és továbbfejleszteni a teszteket, hogy megtaláljuk a legmegfelelőbb módszert a Sarplaninacnak.

A lényeg, hogy szeretjük a Sarplaninacot és nekünk ők a fontosak!

Találkozzunk augusztusban a IV. Sarplaninac Táborban!

Polgár Adrijana

Videó a 2019-es Táborról: ITT