Hírek

Kecskemét CACIB – 2022

2022.09.29

 Szeptember 24-én részt vettünk 2 kutyával a Kecskemét-Jakabszállási CACIB kiállításon. Szentkúti Pásztor Dominik/Apolló (Tulajdonos: Molnár Dániel) fiatal osztályban a HPJ és “Best Junior” mellett a fajtagyőztes BOB címet is megszerezte. Kisbéri Szürke Farkas Kacér/Gerda (Tulajdonos: Nagy Tímea) kölyök osztályban Nagyon ígéretes lett és a “Legszebb kölyök” címet is begyűjtötte. A fajtát Radványi Tamás bírálta. Mindkét kutya nagyon jól szerepelt a megmérettetésen, kifejezetten élvezték a napot, holott végig kellett várnunk a ringben az összes fajta bírálatát, utoljára következtünk, de így is szépen mutatták magukat.

Én mindig fontosnak érzem már kölyök korban kimozdítani a kutyát otthonról kisebb kirándulásokra és természetesen 1-2 kiállításra is. Sok értékes információt szerezhetünk a kutyáról, hogy bírja-e a terhelést, hogy viselkedik, mennyire oldott az újdonságokkal teli környezetben. A későbbiekre nézve pedig szokja a közeget, és egy kis rutint szerez, mit is várunk tőle a körben. Az ősszel már nem tervezünk több kiállítást, de jövőre igyekszünk ott lenni minél több számunkra fontos eseményen. 

Nagy Tímea