Hírek

Legendák a Sarplaninacról – I. rész

2020.05.8

Mint a legtöbb régi kutyafajtáról, a Sarplaninacról is rengeteg legenda és emlékezetes történet kering. Nem tudni, hogy igazak-e, vagy mekkora részük igaz, de a pásztorok mai napig mesélik őket, és mindez hozzájárul a fajtáról kialakult képhez.

Ha ma megnézzük a kertben saját kutyáinkat, bár nehéz összevetni ezekkel a legendás pásztorkutyákkal, de érdekes összehasonlítani, vajon a mai kutyák rendelkeznek-e a történetekben leírt ösztönökkel és alaptulajdonságokkal.

Két történet a Sarplaninacról:

Kutyákkal a medvék ellen

1990 szeptemberében egy stogovói juhászatban két medve megtámadott egy nyájat. A juhászok nem voltak felfegyverkezve, ám nyolc hónapos Sárhegyi kutyájuknak sikerült megfutamítania a ragadozókat. Még korábban, 1955-ben a Sar hegységben, Popova Sapka és Karabunar között egy medvét az éhség leűzött a magaslatokról. Az állat eltörte egy tehén gerincét, ám a gulyát őrző két Sarplaninai rátámadt. A küzdelemben a medve felszakította a szuka hasát, s a kan is súlyosan megsebesült, de életben maradt. A gulyások másnap vagy 100 méterre a csata színhelyétől megtalálták a medve hulláját. A nyomok szerint a kutyák elharapták a torkát. A történetet a már említett Slobodan Pavlovics, a belgrádi állatorvos tudományi fakultás professzora, a Sarplaninai standardjának megalkotója mesélte. Mint mondja, a Sarplaninai félelmet nem ismerő bátor és vitéz eb, tele élet- és tetterővel. Intelligens, gazdája iránt végtelenül lojális, a rábízott csorda, nyáj vagy falka védelmezője, a család és saját territóriuma őrzője. Mégsem agresszív, nem izgága, nem harapós, elsősorban megfélemlítéssel “operál”. Természetesen egy Sarplaninai nem habozik megtámadni a nyájat fenyegető ragadozókat, a farkast vagy medvét. Kutya hiányában egy birkanyájat a ragadozók képesek akár egyetlen éjszaka alatt megtizedelni. Egy alkalommal egy zelinói juhász kutyájával vásárra terelte nyája egy részét, 148 birkát pedig magára hagyott. Távollétében négy farkas támadt a jószágokra, s alig két-három maradt épen belőlük. A Sarplaninai bölcsője a Sar-hegység rendkívül zord vidék, kivételesen kemény, szigorú klimatikus viszonyokkal. Az ott élők egyedüli lehetséges megélhetési forrása a ridegtartásos birkatenyésztés. A Sarplaninai ebek több mint 100 000 birkát és valamint 20 000 kecskét védelmeznek. E hegyek geográfiai elszigeteltsége (Szerbia, Albánia és Makedónia között terülnek el) lehetővé tette, hogy a Sarplaninai megőrizze “személyazonosságát”, küllem- és jellembeli homogenitását.

Megvesztegethetetlen őrangyal.

A Sárhegyi idegenekkel meglehetősen bizalmatlan, bár bizalmatlanságának foka a szituációtól függ. Gazdája távollétében még “goromba” is tud lenni, ha viszont ő is jelen van, megtűri az ismeretleneket, ám simogatásukat a lehetőségekhez képest igyekszik elkerülni, nem barátkozó természet, azt is lehet mondani, hogy ”egy emberes” eb. Gazdájához rendkívül ragaszkodik, ám vonzalmát nem mutatja ki nyalakodással. Ráadásul független természet, nem is engedelmeskedik automatikusan. Munkájából kifolyólag megszokta, hogy egyedül határozzon. Foglalkozásából adódóan nem is olyan sokoldalú mint például a német juhászkutya. Őrző-védő viselkedését illetően a szakemberek két típust különböztetnek meg. A “nomádok” akik 100-150 kilométereket vándorolnak a nyájjal a legelőkön, nem tartanak erős biztonsági távolságot. Az idegen akár 10 méterre is megközelítheti őket, anélkül, hogy támadnának. Az “otthonülőkkel”, a helyhez kötöttekkel már más a helyzet. Ferid Muhics professzor a már említett Slobodan Pavlovics kollégája leír egy esetet, mikor a hegyekben vagy két kilométernyire megközelített egy juhászatot. Látcsövén egyszer csak azt látja, hogy a birkákat őriző három Saplaninai közül kettő elkezd megindulni feléje, a harmadik a posztján marad. A két kutya nem támadja meg, de még 4 kilométert kísérte, s csak amikor a “behatoló” elhagyta territóriumukat, akkor tértek vissza az akolhoz.