Történet a Sár-hegységből:
Ljus és Zoja
Amikor az est leszáll a hegyekben Ljus és Zoja aranyat érnek. Életemet leéltem a nyájjal és a Sarplaninacokkal. Még a juhok sem szeretnek nélkülük lenni. A juhokat fejben tartom, de jó kutyát nehéz találni, vagyis nem olyan könnyen, ahogy sokan gondolják, sőt, gyakran kiváló szülőktől rossz utód születik. Én úgy gondolom, hogy a nyáj mellett lesz jó a kutya, és sok tapasztalatot kell, hogy átéljen.
Így elmesélem a mesét Zojáról és Ljusról. Igazából amikor a hegyekben vagyok hónapokig akkor mutatkozik meg ki kicsoda, ott igazán a természet szabályai érvényesülnek. Amikor eszek Ljus es Zoja nem jönnek a közelembe, ők akkor vigyáznak a juhokra, amíg ők esznek, addig én vigyázok rájuk. Mindig valakinek kell lennie a nyáj mellett. Ha a kutyám nézi a tányéromat az nem jó kutya, az már nem az én kutyám többé. Ez az én egyfajta felmérésem. Mégegyszer mondom a Sarplaninacnak a nyáj kell, és a szabadság. Ljus es Zoja soha nem voltak kennelben, sem megkötve. Éveket töltöttek a nyáj mellett szaladgálva. Ha a juhok nyugovóra térnek, akkor sem hagyják őket magukra, hanem ott velük pihengetnek ők is. Egyszer a hegyekben odajött hozzám egy idegen ember. Mikor az ember jött felém Ljus ráugrott. Az ember elkezdett kiabálni, odamentem, és lehúztam a kutyát róla. Az ember kiabált velem, hogy miért nem vigyázok a kutyámra, hisz meg bírta volna őt harapni vagy széttépni. Az érdekes az volt, hogy Ljus nem harapta meg, csak leteperte a földre és ott lenyomva tartotta, amíg én nem értem oda. Fura volt nekem ez az ember, el is mentem és bejelentettem a rendőrségen. Kisült, hogy már körözik, egy ”ismert ” birkatolvaj volt.
Igazából a legnehezebb próba vagy tesztelés mégis a farkas. Biztos vagyok benne, hogy a falka többi tagja is kellett ahhoz, hogy Ljus es Zoja ilyen jó kutya lehessen. Ljus még növendék volt amikor egyszer jöttek a farkasok. A juhokkal aludtam, hideg volt. Egyszer csak felébredtem de meg sem mertem mozdulni. Azt gondoltam, hogy Ljus szégyent hozott rám, nem tudta megvédeni a nyájat, mert semmit nem hallottam, síri csend volt. Még be sem fejeztem gondolatban Ljus szidását, amikor láttam, hogy Ljus nekirohan egy farkasnak. Azt hittem a hegytető omlik le olyan hangok voltak, Ljus megölte az első farkasát … Pásztorkutya lett! Azt hozzáteszem, hogy Zoja is segítségére sietett, szerintem a falka közreműködése nélkül nem ölte volna meg a farkast. Én azt gondolom, hogy a jó pásztorkutya olyan okos, hogy az ember sokszor meglepődik rajta. Fent a hegyekben amikor egymagad vagy, minden teljesen más. Zoja soha nem hagyta el a nyájat. Csak egyszer hagyott magamra, mikor vemhes volt, már nagy hasa volt mikor elment feljebb a szikla oldalába. Amikor eljött az este akkor éreztem, hogy milyen védtelen vagyok Zoja nelkül. Sokat gondoltam rá egész éjjel, és tudtam, hogy neki sem könnyű ott egyedül. Akkor éjjel a farkasok megöltek több birkámat. Még a puska sem segített, nem láttam semmit a sötétben. Csak hallottam hogy a farkasok gyilkolnak. Másnap megjelent Zoja, és átnézte a nyájat, mint mindig. Egyszer csak azt vettem észre, hogy megtorpan, a fejét lehajtja. Odaléptem hozzá, és megsimogattam, akartam éreztetni vele, hogy nem az ő hibája.
Ljus es Zoja olyanok voltak nekem, mint a jobb kezem. Sokat voltunk együtt, lényegében együtt éltünk nap, mint nap. Amikor Zojának kölykei voltak, sosem maradt meg sok közülük, de azt a pár kölyköt látványosan tanította, nevelte. Sokszor hiába tanítgatta őket, sajnos nem lettek olyan kiválóak, mint a szüleik. Ezért is mondtam az elején, hogy sokszor kiváló szülőkből is rossz utód lesz. Nevelésük során Zoja és Ljus gyakran fegyelmezték a kölyköket, megtanították nekik a rendet, tudniuk kellett, hogy hol a helyük.
Sokszor elgondolkoztam, hogy mi lenne velem és a nyájjal Ljus és Zoja nélkül, de erre nem tudok választ adni, ezt meg kell élni és érezni kell, hogy ők mekkora értéket jelentenek. Voltak olyan Sarplaninacaim, akiket én inkább Sarplaninac jellegűnek nevezek. Ha rájuk néztünk ugyanúgy néztek ki, mint Ljus es Zoja, de belül nem azok voltak, és azok nem is maradtak meg sokáig, ”lenyelte őket ” a hegy. Fent a hegyekben amikor hónapokat töltünk el, minden nap óriási bizonytalanságban telik, mert soha nem tudni mikor támadnak ránk. Nyugodtan üldögélek és vacsorázok, közben már lesnek, figyelnek a vadak, és tervezik, hogy támadják meg a nyájat. Ezért a jó kutya aranyat ér. Persze én is tudom, hogy nehéz a farkas ellen felvenni a harcot, de Zoja es Ljus nem féltek tőlük, ezért is voltak aranyat érő kutyák. Sok mesém lenne még, amit el tudnék mesélni Ljusról és Zojáról de a végére azt mondom hogy ők igazi Sarplaninacok voltak.
Ezt a történetet Sefet mesélte el, az 51 eves pásztor Dragasrol /Sár-hegység/
Fordította: Polgár Adrijana
