2022. március 11-én 4 napos túrára indultunk Szerbiába és Montenegróba /vagy ahogy az ottaniak mondják Crna Gorába/ azzal a céllal, hogy minél több Sarplaninacot lássunk. A túra szervezésének java részét Polgár Adrijana vállalta fel a montenegrói vezetőnkkel karöltve. A 8 fős csapattal egy kisbusszal vágtunk neki az útnak, első állomásunk Szerbiában Velika Plana volt, ahol a Bjelica tenyészet kutyáit kaptuk lencsevégre. Nebojsa Bjelicával régi az ismeretség és az együttműködés, nagyon kíváncsiak voltunk új keménykötésű kanjára, aki nem okozott nekünk csalódást. Az út további része hosszú volt, főként a kanyargós hegyi utak miatt, éjjel érkeztünk meg Podgoricába. A következő napon a város környékét jártuk be Dejan Raspopovic, az ottani Sarplaninac Klub titkára segítségével, aki a helyi vezetőnk volt, és megszervezte, hogy mindenhol várjanak minket. Sok kutyát sikerült megnéznünk szombaton Podgorica és Niksic környékén, és közülük sok elnyerte tetszésünket, egységes típusú, igazi kemény Sarplaninacokat láthattunk. A kutyák többségét udvarok, zárt területek őrzésére használják, de láttunk állatok mellett dolgozó kutyákat is. Többségében kanokat láttunk, akik meg is mutatták jó területőrző képességüket a kedvünkért. Ellátogattunk Dejanhoz is, természetesen az ő kutyáit is megnéztük. Másnap egy kicsit távolabbi részen Berane környékét jártuk be. Egyik megállónkhoz az út egy havas hegyi szerpentinen vezetett fel, ahol gyönyörű panoráma tárult elénk, ezt is igyekeztünk megörökíteni. Ezen a napon a kutyák heterogénebb képet mutattak, láttunk izvorni származásúakat, az előző napihoz hasonló kemény kutyákat, és teljesen más vonalú kutyákat is. Estére értünk Bijelo Poljébe, ahol az éjszakát töltöttük a hazaindulás előtt. Az ilyen túrák fontos része a helyi gasztronómia megismerése is, jellegzetesen finom ételeik most is levettek minket a lábunkról. És természetesen vacsora közben értékeltük ki a napközben látottakat. Dejantól sokat megtudtunk a montenegrói Sarplaninacok helyzetéről, az ottani tenyésztők munkájáról, céljairól, a nehézségeikről és sikereikről. Ők is kíváncsiak voltak arra, hogy nálunk milyenek a kutyák, és hogy nekünk milyen szakmai nehézségeket kell leküzdenünk. Tetszett nekik a nálunk már hagyománnyá vált Sarplaninac Tábor, és azt tervezik, hogy ők is megszervezik az ottani Sarplaninac Klub keretein belül. Nagyon hálásak vagyunk Dejan és barátja Ivan segítségéért, hogy ilyen kellemesen telt ez a 2 nap, megszervezték, hogy minél több kutyát láthassunk, vezettek bennünket a kanyargós utakon, időnként hajmeresztő tempóban.
Hétfőn hazafelé megálltunk Kragujevacon, és megnéztük Zlatan Stevanovic kutyáit, majd pedig Szendrőn, ahol Vlajko Matejic mutatta meg nekünk Sarplaninacait. Késő este értünk haza, de rengeteg élménnyel gazdagodtuk, a buszban is nagyon jó hangulatban kutyáztunk, és el lehet mondani, hogy sikerült sok jó Sarplaninacot látnunk az út során.
Nagy Tímea
Galéria: Péntek-Szombat
Galéria: Vasárnap
Galéria: Hétfő
Készítettünk egy rövid interjút Dejan Raspopoviccal, aki mint már említettük, a Crna Gorai Sarplaninac Klub titkára. Válaszaiból jobban betekintést nyerhetünk az ottani kutyákról, a fajta helyzetéről.
Kérdés: Mióta tenyészted a Sarplaninacot ?
Dejan: Intenzíven a 90 évektől tenyésztem a fajtát, 7 éves koromban a születésnapomra kaptam az első Sarplaninacot Édesapámtól.
Kérdés: Hány kutyád van jelenleg?
– Jelenleg az udvaromban 7 Sarplaninacom van, de barátoknál, rokonoknál is van par kutyám „kihelyezve”, akikkel vannak további terveim a tenyésztést illetően. Sajnos annyi kutyát nem tudok otthon tartani.
Kérdés: Mi a legfontosabb a tenyésztésben számodra?
– A legfontosabb, hogy megfelelő viselkedésű, jó agyú kutyák szülessenek nálam, akik bírják a pszichés terhelést. Ez fontos feltétel egy kutya megvásárlásánál vagy a kombinációk kiválasztásánál. Az én kutyáimnál ügyelek a genetikai háttérre, hogy típusos legyen a kutya és egészséges anatómiájú legyen. Ahhoz, hogy nálam maradjon a kutya a fent említett dolgokban mind meg kell felelnie, de a legfontosabb a karakter, a jó viselkedés.
Kérdés: Milyen a jelenlegi helyzet a Sarplaninac a fajtánál Nálatok?
– Elég zavaros a helyzet mostanában a fajta körül, nehéz megítélni merre tartunk. Főként azok a kutyák képviselik a fajtát, akikkel kiállításra járnak, ők vannak leginkább reklámozva. Sajnos ezeknél a kutyáknál elég gyenge a karakter, egyáltalán nem olyan, mint amit a standard leír. Hiszen tudjuk, hogy stabil idegrendszert és idegenekkel való bizalmatlanságot vár el a standard, a kutya így tudja ellátni a rá bízott munkát. Hozzá kell tenni persze, hogy nagyon sok jó kutya van az országban megfelelő karakterrel, csak őket nem viszik kiállításra.
Kérdés: Milyen problémákat látsz még a fajtánál és vajon lehet-e rá megoldást találni?
– Sajnos több komolyabb gond is van a Sarplaninac körül, megemlítek párat. Ezek mind döntő fontosságúak a fajta minőségének megtartásához. Első helyre tenném, hogy nincs megfelelő együttműködés a tenyésztők között. Ráadásul a tenyésztők nem elég kritikusak a saját kutyáikkal, nem látják a hibákat. Ez nagyon rosszat tesz a fajtának, ezen a téren mielőbb változást kellene elérni. A mási komoly gond, hogy kevés a jó minőségű szuka, pedig ez alapfeltétel az eredményes tenyésztői munkához. És itt kell megemlíteni, hogy ehhez az is hozzájárul, hogy nagyon kevés a fajtához értő bíró, és nem megfelelően bírálják a kutyákat. A bíróknak ismerniük kellene a fajta történelmét, a hátterét, az alaptulajdonságait. Szigorúan kellene bírálni, és kiszelektálni a hibás egyedeket, hiszen ha nem teszik, folyamatosan romlik a fajta minősége. Saját szememmel láttam többször is, és mindig felháborít, mikor kifejezetten rossz karakterű, félős kutyákat győztet a bíró. A bírók egyáltalán nem figyelnek a karakterre! Közben nagyon sok kiváló kutya éli le az életét úgy, hogy házat, udvart őriz, de nincsenek bemutatva, nem születnek utódaik. Ez nagy veszteség, mert értékes kutyákról van szó.
Ezeket látom problémáknak, és sajnos nincs könnyű helyzetben fajta. De dolgozunk tovább néhányan összefogva, mindent megteszünk, hogy a Sarplaninac jó tulajdonságai fennmaradjanak.