A tél folyamán két kölyök érkezett Szerbiából, két különböző tenyésztőtől. A tavalyi túránkon láttuk élőben a kölykök szüleit és más rokonait, ígéretes párosításnak tűntek. Persze ez még csak az első lépés. Amikor egy kölyök hozzánk kerül, és elkezd nőni, fejlődni, akkor derül ki, hogy milyen kutyává fog fejlődni. Mivel tenyésztési célra szeretném a behozott kutyákat megtartani, így a velük szemben támasztott követelmények magasak. A kutyának nem csak küllemi és anatómiai szempontból kell megfelelnie a fajtának, hanem stabil idegrendszerrel kell rendelkeznie, és így összességében erős fizikumú, munkaképes kutyának kell lennie. Hozzá kell tenni azt is, hogy összességében a szukákra nagyobb elvárások nehezednek, mivel ők szülik meg és nevelik fel a kölyköket. Viszont a megfigyeléseink szerint pont ők vannak háttérbe szorítva a szelekciónál, rájuk kevésbé figyelnek. Így emiatt nehezebb jó szukát találni, és tenyésztésbe állítani, mint kant.
A kennel új reménységei a most behozott két kis szuka, és hamarosan egy harmadik is követi majd. Berida ( szülők: Klej x Masa ) még decemberben érkezett Zlatan Stevanovic tenyészetéből. Most 6 hónapos, nagyon figyelmes, intelligens kölyök, és erős felépítése miatt rengeteget van mozgásban. A kölyköknek a növekedés miatt ilyenkor lazábbak az ízületei, gyengébbek a lábai, de nála semmilyen átmeneti gyengülést nem látok. Jól kommunikál a többi kutyával is, domináns kiállása van. Egyelőre minden szempontból jót mutat, viszont a tanyasi elzártság miatt nagyobb hangsúlyt kell fektetni a szocializációra, hogy találkozzon más kutyákkal, emberekkel, zajokkal is. Igyekszem vinni többfelé, köztük kutyás eseményekre is.
A másik szuka Žana /Zsana/ Miroslav Mika Stojanovic tenyészetéből származik (szülei: Musa x Bella). Ő egy nagyon oldott, vidám kölyök, most 5 hónapos. Értelmes, ügyesen feltalálja magát minden helyzetben, és jókat mutat minden fontosabb szempontból. A két kölyök két különböző tanyán, más felnőtt Sarplaninacok mellett nevelkedik, de természetesen sűrűn találkoznak, és ilyenkor nagyokat játszanak. Folyamatosan figyelem a fejlődésüket, és az idő majd megmutatja, vajon beválnak-e tenyészkutyának. Addig még van sok teszt és próba. Eddig amit mutatnak az megfelel a „Belevaló Sarplaninac kölyök” fogalmába. Sok örömet adnak, és ügyesen megtanulnak mindent, amit ebben a korban tudniuk kell. A többit ki kell várni, kiderül a következő 1 év során.
Nagy Tímea
Szentkúti Pásztor kennel