Röviden a bírók is értékelték a Táborban látottakat.
Polgár Adrijana:
„Több ezer km utazás után, és a légitársaság viccelődését túlélve pénteken érkeztem meg a Sarplaninac Táborba. Már gyülekeztek az emberek, és sokan munka után indultak el, hogy még aznap megérkezzenek a helyszínre, ez is mutatja, mennyire szeretnek velünk lenni. Volt aki sátrazott, volt aki benn aludt a tanyaházban, amely teljesen jól fel van szerelve, a kutyákat is ügyesen elhelyezte mindenki. A sok puszi után elindult a jó hangulatú beszélgetés, ami a késő éjszakába nyúlt. Szombat reggel indult az egész napos bírálat. A kutyák mérése után jött a pontozásos küllembírálat, majd a többféle tesztelés. Azt láttam, hogy jó minőségű kutyák voltak az idei Táborban, és elég jó kiegyensúlyozott karaktert mutattak. Az egész nap vidám hangulatban telt, sokat nevettünk, bár a Nap erősen sütött, és kicsit melegünk volt. Kiváló, finom ebéd után jöttek az ösztöntesztek. Roland segítségével jól sikerültek a bátorságpróbák is, és itt is jól szerepeltek a kutyák. Az eredményhirdetés után az egész táraság leült, és meghallgatták a rövid előadást, majd mélyebb beszélgetésbe merültünk. Nagyon tetszett a résztvevők hozzáállása, miszerint nekik jó karakterű Sarplaninac kell, nem kedves, haverkodós kutya. Hiszen a Sarplaninac arról híres, hogy őrzi a rábízott területet, házat, állatokat. És senki se értse félre, nem azt várjuk a Sarplaninactól, hogy apróra rágja a támadó embert, de azért ne szökjön félelmében. Korábban voltak olyan esetek, mikor a kutyák majd kitépték a fát, ahova ki voltak kötve, annyira el akartak rohanni a teszteléskor, vagy épp hanyatt dobták magukat és úgy kedveskedtek a segédnek. Ezek a viselkedések nem tartoznak a Sarplaninac karakterbe. A Sarplaninac gondolkozik, felméri a szitációt és úgy támad.
Nagyon sikeres volt az idei Sarplaninac Tábor, és én továbbra is azt gondolom, hogy ez a jó irány a Sarplaninac fajtának.”
Polgár András:
„Egy újabb Sarplaninac Táboron vagyunk túl, amin én is részt vettem. Ismét elfogadtam a meghívást, mert úgy látom, itt egy jó csapat alakult, ahol családias a hangulat, van összetartás, és tetszik a cél, amit kitűztek maguk elé. Ez a szakmai hozzáállás jót tesz a fajtának, hogy a minőség emelése az elsődleges, és meglátásom szerint csakis így lehet megőrizni a fajtát. A Sarplaninacnál nagyon fontos a stabil idegrendszer. Meglepően jó kutyák voltak az idei táborban. Szerintem is nagyon fontosak a karakter tesztek, és jól csinálja a kis csapat. Sok kiállításon bíráltam már a fajtát, és azt látom egyre több tulajdonos nem érti a fajta lényegét, nem tudja milyennek kellene lennie a kutyáknak. A Sarplaninac büszke, magabiztos kutya kell legyen, aki nem ijed meg semmiféle támadástól. Ezt tesztelik le itt a táborban, hogy ösztönösen hogy reagálnak a kutyák különböző hatásokra, köztük egy emberre, aki megtámadja a gazdát vagy a területükre lép. Azt láttam, hogy a résztvevő kutyák nagyon jól tudták mit kell csinálni, és még azok is, akik először találkoztak ilyennel. Ezt azt mutatja, hogy jók az ösztöneik. Támogatom ezt a rendezvényt, mert úgy látom a résztvevő kutyák között egyre több a stabil idegrendszerű, jó karakterű kutya. Remélem, hogy jövőre is megrendezik, és erősödik a kis csapat, tovább bővül, és egyre többen belátják, hogy a Sarplaninacnál legfontosabb a KARAKTER.”